Búzaszem Óvoda
Aktualitások:
Freinet szellemű
nevelés Nyíregyházán, a BÚZASZEM ÓVODÁBAN
" Az élet
által életre nevelni..."
/ Freinet /
1. Az intézményünk bemutatása
1.1. Óvodánk környezete
Óvodánk
Szabolcs- Szatmár- Bereg megye székhelyén, Nyíregyházán, a Búza út. 7-17. sz.
alatt található. Intézményünk 1978 óta működik, kilenc csoportban neveljük a
gyermekeket. Két épületben helyezkednek el a csoportok. A nagy épületben nyolc
csoportot nevelünk, a kis épületben pedig egy csoportban értelmi fogyatékos
kisgyermekekkel foglalkozunk.
Belvárosi óvodánk közlekedés szempontjából is jól
megközelíthető helyen található. Az óvodánk forgalmas, de nem fő közlekedési út
mellett helyezkedik el, olyan középületek közé ékelődött, melyek kedvezően
befolyásolják, színesebbé, gazdagabbá, tudatosabbá, sokrétűbbé teszik
nevelőmunkánkat, - így a Megyei Pedagógiai, Közművelődési Intézet és Továbbképző Központ, a Művészeti
Szakközépiskola, a Zeneművészeti Szakközépiskola stb.
Környezetünk rendezett, barátságos, fás, ligetes, azon
fáradozunk, hogy az óvodás gyermekek számára egészségesebb életet biztosítsunk.
1.2. A gyermekek
összetétele
Óvodásaink
városunk több pontjáról, a város környéki tanyákról, bokrokból és a
Nyíregyházához közeli településekről járnak be.
Gyermeklétszámunk minden évben magas, a szülők nagy
érdeklődést tanúsítanak intézményünk iránt, melyet magasszintű pedagógiai
munkánkkal érdemeltünk ki.
A családok szociokultúrális háttere nagyon heterogén. A
szülők iskolázottsága, életmódja, lakáskörülményei, jövedelemszintje nagy
megosztottságot mutat. Minden csoportban jelen vannak a legszegényebb és a
kiemelkedően jómódban élő családok gyermekei is. így a famíliákat más - más
életcél, beállítottság, munkamegosztás, életmód, hagyomány és szabadidős
tevékenység jellemzi. A szülők életmódja, életcélja visszatükröződik a gyermekek személyiségében, neveltségi
szintjében.
Az óvodai életet igyekszünk rugalmasabban szervezni, a
légkört családiasabbá tenni, törekszünk a családokkal való szorosabb
együttműködésre. Fáradhatatlanul keressük az új utakat, a célszerű megoldásokat,
a hatékony módszereket. A családok többsége együttműködve, jó partnerként
segíti nevelőmunkánkat, minden segítséget és támogatást megadva a jobb
működéshez, együttneveléshez. Megyénk
és városunk lakossága jó véleménnyel van munkánkról, melyet nagymértékben befolyásol a szülők
óvodánkról alkotott képe, illetve a
partnerkapcsolataink színvonala.
1.3.
Nevelőtestületünk jellemzői
Nevelőtestületünkre
jellemző az új lehetőségek, módszerek keresése. Hivatás- és gyermekszeretettel,
szakértelemmel végezzük pedagógiai feladatainkat. Óvodánkban az interperszonális
kapcsolatok jónak mondhatóak, egymást segítve, jó munkahelyi légkörben, jó
szakmaisággal, a pálya iránti elhivatottsággal dolgozunk.
Fontosnak tartjuk a nevelőtestületi és az értékek egységének megteremtését.
Intézményünk dolgozóinak száma: 34 fő. Ebből 19 óvodapedagógus végzi nevelőmunkáját.
Óvodánk szakmailag önálló, melyet egy óvodavezető irányít. A pedagógiai munkát 1 óvodavezető, 1 óvodavezető - helyettes és 2
szakmai munkaközösség- vezető segíti.
Minden csoportban biztosított a két óvónő. A dolgozók
száma megfelel a törvényes előírásoknak. Minden munkatárs megfelelő
szakképesítéssel rendelkezik.
Az óvodapedagógusok felsőfokú diplomával, - ebből négyen
tanári diplomával, 9 fő: intenzív- diplomamegújító továbbképzéssel rendelkezik.
Heti 3 órában gyógytornász, 8 órában logopédus foglalkozik a rászoruló
gyermekekkel.
Továbbképzéseinket igényesen, nagy gonddal végezzük:
egyetemen, főiskolákon és a Megyei Pedagógiai, Közművelődési Intézet és
Továbbképző Központban. A pedagógiai munkát 15 munkatárs segíti. Közülük 1 fő
gyermekfelügyelőként, 1 fő gyermekgondozóként, 11 fő dajkaként, 1 fő
adminisztrátorként, 1 fő fűtő- karbantartóként végzi feladatát.
1.4. Intézményünk
adottságai
Óvodánk
9 csoportos, 208 férőhelyes. A
gyermeklétszámunk minden évben magas.
Intézményünk tágas, világos, esztétikus. Környezetünk
szép, tiszta, rendezett, barátságos, ami jól szolgálja a gyermekek testi - lelki
fejlődését. Óvodásaink otthonos, nyugodt környezetben tölthetik napjaikat. Tárgyi
feltételrendszerünk jónak mondható. a neveléshez szükséges eszközöket
folyamatosan bővítjük különböző forrásokból: - alapítványi bevételből,
pályázatokon nyert összegekből, önkormányzatunk támogatásából, a szülők
adományaiból stb. Udvarunk tiszta, gondozott, parkosított, jól felszerelt, - melyet
folyamatosan fejlesztünk a gyermekek mozgásigényének maximális kielégítése
céljából.
2. Nevelőmunkánkról
1993-ban
lépett életbe a Közoktatási törvény és ezzel lerakták az oktatásügy
működésének demokratikus alapjait.
1995-ben elfogadták a törvény módosítását, mely három területen jelent
változást. Itt kiemelem a tartalmi szabályozást, mely megerősíti, hogy az óvodák Az óvodai nevelés országos alapprogramja
című, alapelveket tartalmazó dokumentum alapján helyi nevelési programot
készítsenek.
Az 1997/98-as és az 1998/99-es tanév a közoktatásunk
modernizációja szempontjából rendkívül fontos,
hiszen döntő szakaszához érkezett a nevelési programok kidolgozása, bevezetése. E
munkának igen nagy a tétje, oktatáspolitikai és neveléstörténeti szempontból. Mi
is elkészítettük nevelési koncepciónkat, amely az elkövetkező évekre meghatározza
feladatainkat. Olyan stratégiát dolgoztunk ki, amely eddigi értékeinkre,
eredményeinkre építve, - figyelembe véve a Freinet szellemű nevelést, - közvetíti
a kultúrát, és minden gyermek személyiségét a legoptimálisabban fejleszti.
Három éve döntöttünk úgy, hogy Freinet szellemiségét
követve neveljük az óvodáskorú gyerekeket.
A Freinet pedagógiát azért
választottuk, mert az egyik legnyitottabb rendszer, értékeink hasonlóak, amikor
megismertük magunkra találtunk benne. Megadta számunkra azt a lehetőséget, hogy a
gyakorlatban jól működő értékeinket megőrizzük, és integráljuk e nevelési
rendszerbe. E pedagógiai eredményesen alkalmazható eltérő képességű gyerekek
esetében is, ide értve a fogyatékos gyerekeket is.
Freinet pedagógiája reformpedagógiai irányzat. Kidolgozója:
Celestin Freinet (1895-1966) francia pedagógus. Központi teltétele: a gyermeki
tapasztalat fontossága. A gyermek személyisége akkor fejlődik harmonikusan, ha
megkapja a lehetőséget érzelmei, gondolatai élményei kifejezésre. A gyermek
fejlődése akkor dinamikus, ha a tevékenységet valamilyen szükséglet
kielégítésére irányuló vágy, érdeklődés, a környezet megismerése, valamint a
társas érintkezésben felmerülő kérdésekre adandó válaszok keresése motiválja.
Freinet rendszere tevékenységközpontú, öröm, siker és
gyakorlatorientált szintézis pedagógia, amely mobil, nyitott rendszer, újabb
ötleteket, módszereket is befogad, szabad kezet ad a pedagógusnak programok
kidolgozására és technikák bővítésére. Mint reformpedagógia elkápráztat
bennünket sokszínűségével. Ma reneszánszát éli, a világ több mint 40
országában alkalmazzák sikeresen e pedagógiai rendszert. Hazánkban tömegesen nem
alkalmazzák, ennek oka, hogy rendkívül munka, - eszköz és anyagigényes.
Eredményesen csak megfelelő ismeretek birtokában lehet alkalmazni.
A Freinet pedagógiai természet- és életközeli, a gyermek
és az óvónő egyéniségét tiszteli, kényszer nélkül fejlesztő és szabad
önkifejezést biztosító óvodai életet körvonalaz.
A Freinet alapelvet a technikák alkalmazásán keresztül
valósítjuk meg. Ezek az önálló ismeretszerzést teszik lehetővé. Előtérbe
helyezzük a gyermeki alkotást, és a természetes kísérletező tapogatózást. A
Freinet technikák egyszerre módszerként és eszközként funkcionálnak a
nevelésünkben. Gyermekközpontú óvodánkban célunk: boldog gyermekek nevelése, akik
felnőttként is boldogok és sikeresek lesznek, melynek megvalósítását hatékonyan
szolgálja a Freinet pedagógiai rendszer.
Megegyezik a Freinet
pedagógia céljával: - Az egyszeri és megismételhetetlen gyermeki személyiség szabad
kibontakoztatása, élő, természeti, ihlető, befogadó, gazdag nevelői környezetben,
ahol önállóan vagy együttműködve, de kényszer nélkül vesz részt.
- Magatartásunkkal szeretetet, biztonságot nyújtó
környezetben biztosítani a gyerekek testi, lelki, szellemi, érzelmi, esztétikai
szükségleteinek kielégítését, figyelembe véve az egyéni fejlődési ütem
eltolódásokat.
- Intellektuális, művészi, mozgásos és manuális
tevékenységek biztosításával a kéz, a nyelv, a fantázia együttes fejlődésének
elősegítése, kísérletező tapogatózás, szabad önkifejezés, szabad alkotás
formájában.
- Minden gyermeket eljuttatni képességeinek a maximumára, az
iskola életre.
a.) A gyermek természete A gyermek és a felnőtt természete egyforma. A gyermek ugyanolyan elvek
szerint él, cselekszik, reagál, mint a felnőtt. Az óvónő nem helyezkedhet a gyermek
fölé, egyenlő partnerként kell, hogy kezelje. Tudnunk kell, hogy a gyermek
magatartása fiziológiai, organikus és alkati állapotoktól függ.
b.) A gyermek reakciói, mint alapelv azt jelenti,
hogy adjuk meg a gyermeknek azt a
lehetőséget, hogy maga válassza meg
tevékenységét. Az óvónők kerüljenek minden parancsolgatást! A lehetőséget
teremtsék meg, hogy a gyerekek együttélése folyamán bizonyos fajta fegyelem alakuljon
ki a csoportban! A gyermekeket nem lehet kényszeríteni olyan tevékenységre, amit nem
szívesen végeznek. A lehetőséget meg kell teremteni, hogy maguk válasszák meg
tevékenységüket, tevékenység elvégzésének idejét és ritmusát. A tevékenységet motiválni kell: változatos eszközökkel,
élményekkel, lehetőségekkel, technikákkal stb. Olyan munkát, játékot, tanulást szükséges biztosítani a gyermekek számára,
amelyben sikereket érnek el, ezáltal nagyobb lesz az erejük és a lelkesedésük.
Biztosítani kell a gyerekek szabadságát, a szabad önkifejezés elősegítésével.
c.) Tanítási technikák, mint alapelv azt jelenti,
hogy az ismeretszerzés a természetes és kísérletező tapogatózás során valósuljon
meg. Arra törekszünk, hogy a gyermekek a tudást minél több gyakorlattal szerezzék
meg, hiszen az emlékezet csak akkor válik értékessé, ha kísérletező tapogatózás
kiegészítője, amikor valójában az életet szolgálja. A gyerekek számára
funkcionális, életmenetükbe illeszkedő tevékenységet szervezünk, ami nem fárasztja
őket. Törekszünk a kényszer, a büntetés elkerülésére, a segítő részvételünk
az elfogadó magatartás a pedagógiánkban. Keveset beszélünk, inkább a gyerekeket
hagyjuk megnyilvánulni. Kerüljük a csoport egyszerre foglalkoztatását, a merev,
kötött tanulási formát. A tevékenységek szervezésénél olyan keretet választunk,
ahol a gyerekek maximálisan megőrzik az egyéniségüket, szabadságukat, a közösség
szolgálatában.
Előtérbe helyezzük az individuális és mikrocsoportos tevékenységet az
együttműködő közösség keretein belül. A csoportban rendre és fegyelemre van
szükség, amit nem mi felnőttek tartunk fent, hanem a gyerekek belső
szükségleteiből, életvezetéséből fakad, amit maguk
akarnak motiválni. Fontos, hogy a csoportban a gyerekek könnyen tudjanak tájékozódni,
átlátni a választási lehetőségeket, praktikus, természetes, manuális
tevékenységek gazdagságából választani. Az eszközöknek mindig állandó helyük
van, a rendezettség jellemző. A csoportokban gazdag eszköztár van: bábozás,
dramatizálás, barkácsolás, kézművesség, szövés, fonás, szerepjáték,
konstruáló játék, készségfejlesztő játékok eszközei.
2.4. A tevékenység tartalma
Pedagógiánkban a játék, a munka és a
tanulás szorosan összefüggnek.
2.4.1. A játék
A
kisgyermek legfőbb tevékenysége, az óvodáskorban a gyermeki személyiség legfőbb
formálója. Feladatunk a játék tartalmának és feltételeinek a gazdagítása. A
gyermekek számára még több élmény biztosítása. Kreativitásuk, fantáziájuk
fejlesztését segítő anyagok, eszközök biztosítása. Praktikus, manuális
tevékenységek megtanítása (szövés, fonás, korongozás stb.)
A
Freinet pedagógiában a gyermekek munkái az
ember szabadságának és szabad cselekvőképességének tiszteletben tartásán
alapulnak. Minden tevékenység örömteli játék, közben a gyermekek sokfélét
tanulnak, e tevékenység során valódi eszközökkel valódi munkát végeznek. Feladatunk a felfedezés, a
kísérletezés, az önállóság, a szabad kifejezés és az önálló megfigyelés
biztosítása. A munka megszerettetése, önálló feladatvállalás elősegítése,
gazdag munkatevékenységek biztosítása, mely által fejlődik együttműködési
képességük, önállóságuk, kreativitásuk, ügyességük, alkotóképességük.
A tanulásban előtérbe
helyezzük a gyermeki kíváncsiságot, a kísérletező tapogatózást és az
önkifejezésre törekvést. Építünk a kisgyermek munkavágyára, kíváncsiságára,
élményeire, sikereire és sikertelen próbálkozásaira.
A gyermekek
fejlesztésében a Freinet technikákat alkalmazzuk. A technikákra jellemző, hogy
komplexek. A technikák sorrendjében nem a Freinet csoportosítást követjük, hanem az
óvodai életünkben betöltött szerepük szerinti leggyakrabban alkalmazottakat.
Környezeti
nevelésünk elve az élményszerűség és a közvetlen kapcsolat természetes
környezetünkkel. Nevelési folyamatunk során célunk a gyerekekben a természetet és az életet tisztelő magatartásforma
kialakítása. A tartalom feldolgozása során figyelembe
vesszük a gyermeki kíváncsiságot, érdeklődést, életkort, óvodánk és városunk
sajátosságait.
a.) Szabad rajz és
vizuális alkotások
A
gyermekek számára az egész nap során műhelyt biztosítunk a tevékenységeinkhez. Az
ábrázolás eszközeivel felkeltjük a tevékenységi vágyat. Élményeket biztosítunk,
mely lehetőséget ad a szabad alkotás öröméhez. A gyermekek megismerkednek sok-sok
technikával, anyaggal, így kipróbálhatják saját ötleteiket, elképzeléseiket.
Szabad alkotásaikhoz mesét, verset, történetet fűznek, amit az óvónők az Egyéni
alkotások gyűjteménybe lejegyeznek.
E
kommunikációs technika a kötetlen gondolatok cseréje. Beszélgető kör, nap mint nap
visszatérő, a tervezés, az értékelés fóruma. Biztonságos, meghitt, barátságos,
egymást elfogadó és megbecsülő légkört teremtünk, ahol a gyermekek bátran
kitárulkozhatnak sikereikről, élményeikről, kudarcaikról, örömeikről,
félelmeikről, egyszóval önmagukról beszélni tudnak.
Óvodánkban az
ének-zenei nevelés a néphagyományra épül, a nyírségi táj jeles napjaihoz, ünnepi
alkalmaihoz fűződő népszokásai közül
azokat tanítjuk meg, amelyek az óvodai zenei nevelésünkbe ötvözve átadhatók 3-7 éves kor fejlettségének megfelelő szinten. Az önmegvalósítás, szabad zenei
önkifejezés a gyermekek hallott zenére történő spontán mozgásában nyilvánul meg. A mélyebb átélés
érdekében olyan zenéket is hallgatnak, amelyek szokatlan hangzásukkal új mozdulatokra
ösztönzik őket. A zene spontán módon
jelenik meg óvodai életünkben.
A
szabad, önálló mozgás biztosítása igen fontos az egészséges életmód és
életvitel megalapozásában. A gyermekek fejlődését hatékonyan segítik a mozgásos
önkifejezés lehetőségeinek a megteremtése, a kötetlen, motivált
mozgástevékenységek és a tervszerű testnevelés foglalkozások. A testnevelés
foglalkozások játékosak, ahol nagy szerepet kap a ritmusos, zenés mozgás, ami a
gyermekek számára megfelelő terhelést és mozgásigényt jelent. A
Freinet-koncepcióhoz igazodva a természet adta lehetőségeket maximálisan
kihasználjuk - pl. udvari tornaszerek használata.
A mese-vers, a
drámajáték, a drámajáték, a dramatizálás és a bábjátékok örömet adó, önmegvalósító formák, a gyermeki
személyiség fejlesztésének kiváló eszközei. Az egyik legösszetettebb
önkifejezési forma, igazi alkotó munka, mely magába foglalja a mese kiválasztását.
Ez a technika óvodánkban kapcsolódik a szerepjátékhoz, melynek célja az alkotás, a
jó hangulat, az együtt töltött vidám, örömteli játék. Tartalma: népi
mondókákra, magyar népmesékre, népszokásokra, értékes irodalmi élményekre,
alkotásokra épül.
Anyanyelvi nevelésünk a színpadi kifejezés keretein belül nagy hangsúlyt kap,
építünk a gyermeki érdeklődésre és kíváncsiságra.
Matematikai nevelésünk során építünk az eddigi értékeinkre,
eredményeinkre. Célunk a gyermekek életkori sajátosságaihoz igazodó matematikai
műhelymunka megvalósítása, a szabad próbálkozás, tapogatózás, tévedés és
hibajavítás lehetőségeinek elősegítése, szem előtt tartva az egyéni fejlődési
ütemeltolódást és a különbözőségeket.
3. Kommunikációs
technikák
Jól
szolgálják, fejlesztik óvodánk kapcsolatrendszerét. Segít bennünket abban, hogy
munkánkkal ne maradjunk egyedül, társakra, segítőkre találjunk, kommunikálni
tudjunk a világgal s egymással.
Nyomdatechnikák
Lényege a sokszorosítás, lehetőséget ad a gyermekeknek,
hogy fontos dolgot, eseményt, érzést, alkotásán keresztül sokszorosítani tudja pl.
projektek, munkakártyák, albumok, tablók, egyszerű betűszedés, újságszerkesztés.
2.4.4. Szervezési
formák
A csoportok
szervezésénél figyelembe vesszük óvodánk adottságait, pedagógiai céljainkat, a
szülők igényeit. Az óvónők is eldönthetik, hogy milyen szervezeti keretek között
tudnak eredményesen dolgozni. A jelenlegi rendszer kielégíti az igényeket, célszerű
továbbra is működtetni: 4 heterogén életkorú, - ebből 1 speciális csoportot - és
5 homogén, hasonló életkorú gyermekekből álló csoportot, - mindkét szervezeti
forma jól szolgálja a gyermekek fejlődését.
2.4.5. Tevékenységek
időtartalma, helyének megszervezése
A Freinet szellem megkívánja tőlünk a rugalmas, de tudatos
szervezést, tervezést. A csoportokban a műhelyszerű elrendezés a jellemző, a
tevékenységekhez kuckókat, meghitt sarkokat alakítunk ki, ahol minden anyag,
szükséges eszköz, szerszám esztétikusan van elrendezve, elérhető helyen áll a
gyermekek számára.
A játék a gyermek
fő tevékenységi formája, ereje a személyiségfejlesztésben dominált, ezért erre
fordítjuk a legtöbb időt. Arra törekszünk, hogy a hetirend ne szabályozza mereven a
mindennapokat, legyen lehetőség bármikor változtatni azon. A napirend
rugalmasságával, folyamatosságával segíti a gyermekek egészséges fejlődését. A
tevékenységek időtartamát a gyermekek érdeklődése, aktivitása határozza meg. A
tanulási tevékenységeket a nap során többször is felszínen tartjuk, időtartamát
meghatározza a gyermekek életkora, figyelme, érdeklődése, a tanulás helye és
témája.
A látszólagos spontaneitás ellenére tudatos tervezésre,
következetes pedagógiai munkára van szükség. A tervezés elengedhetetlen feltétele,
hogy a gyermekek fejlődését, önfejlődését tudatosan elősegítsük, életüket úgy
szervezzük, hogy az optimális körülmények biztosítva legyenek az önálló
tevékenykedéshez, a felfedezéshez, az alkotáshoz és tapasztaláshoz. A tervünk
figyelembe veszi a gyermekek szükségleteit, érdeklődését, segíti a tudatos,
fejlesztő munkát.
A
helyi eltéréseket, egyéni elképzeléseket figyelembe véve minden kolleganő maga
alakítja ki, dolgozza ki pedagógiai tervét. Célunk, hogy a különböző fejlesztési
területek harmonikusan kapcsolódjanak össze, tükrözze céljainkat, a szülők
elvárásait és a gyermekek vágyait. Projekteinket különböző szinteken, egymást
kiegészítve és erősítve álljunk össze, helyi sajátosságainknak megfelelően.
3. Szülők igényi
alapján külön foglalkozások
A szülők kérésének, igényeinek helyt adva külön
foglalkozásokat szervezünk - önköltséges formában a gyermekek számára. Ezek a
következők:
a.) Gyermek
népitánc
b.) Gyermektorna
c.) Német
nyelv tanítása
d.) Kézműves műhely
e.) Furulya - tanítás - tanulás
f.) Úszástanulás
g.) Hittanfoglalkozás (nem önköltséges)
Óvodánk mindig elismerést érdemlő helyet
foglalt el az intézmények között városi, megyei, illetve országos szinten is. Ezt
bizonyítja, hogy gyakran fogadunk érdeklődő kollegákat hazánk óvodáiból, de
határaikon túlról is. Szakmai munkánk elismerését jelenti, az is, hogy
Önkormányzatunk javaslatára a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közoktatási
Közalapítvány bázisintézményeként működünk, a Gyermekek Háza Óvodával együtt
(Kereszt út. 8.)
- Módszertani
központtá válás.
- Nyíregyháza
város óvodái szakmai munkájának segítése, koordinálása, fejlesztése. A városunkban
működő különböző pedagógiai irányzatoknak megfelelő munkaközösségek
működtetése.
- A Megyei
Pedagógiai, Közművelődési Intézet és Továbbképző Központ által szervezett
tanfolyamok vezetése, szervezése, előadások tartása, gyakorlati bemutatók
szervezése, vezetése, - ezzel megyei feladatok ellátása.
- A kidolgozott bázisóvodai rendszer
működtetésének jobbítása, fejlesztése.
Megállapítható, hogy óvodánkban jó színvonalú
pedagógiai munka folyik. A másság elfogadására nevelés is igen fontos feladatunk,
melyet eredményesen segít a Fogyatékos gyermekeink integrált nevelése. Ép értelmű
gyermekeink barátként segítik a speciális nevelést igénylő kis társaikat.
Gyermekeink
iskolaéretté nevelését eredményesen végezzük. A magyar óvodapedagógia
eredményeire alapozva, értékeinket megtartva, a Freinet szellemiséget követve
végezzük eredményesen gyermekeink személyiségfejlesztését. Korszerű a nevelési
rendszerünkben, hogy a Freinet pedagógiai
koncepció legfontosabb célkitűzését valósítjuk meg, melyek:
- a gyermeki
szükségletek és a gyermeki jogok méltányolása.
- a gyermek személyiségének, individuális egyediségének
és identitásának figyelembevétele.
- a munka nevelő
hatásának kihasználása.
- a siker nevelő
hatásának felhasználása.
- a szabad gyermeki
önkifejezés megvalósítása.
- a nevelő
jellegű együttműködés és a kölcsönös felelősség megvalósítása.
Fontosnak tartjuk a gyermek természetes körülmények között
történő tapasztalatszerzését, aktív kapcsolatát az őt körülvevő világgal és a
tapasztalati úton szerzett ismereteinek gyakorlati kipróbálását.
Hiszem, hogy nevelőtestületünk magas szintű pedagógiai
munkát végez, jó munkahelyi légkörben, szakmai műhelyekben szerzett tapasztalatokkal, élményekkel, tudással,
egymást segítve, a gyermekeknek szeretetet, sok - sok ismeretet nyújtva, a szülők
segítő, támogató magatartásával.
Nyíregyházi
Informatikai Kht. |